Hírek, események

Közgyűlési beszámoló

2017. 11. 23.

A 2017. november 6-án tartott közgyűlésen a 2017. évi Gólyanapok és Gólyahétvége felelősei, a HÖK RB elnöke, valamint a Közösség elnöke megtartották beszámolójukat, mely után megválasztásra kerültek a 2018. évi Animátor Vezetőség tagjai.

A részletes beszámolók és a választás menetének leírása megtalálhatók a közgyűlés jegyzőkönvyvében, a Szabályzatok, jegyzőkönyvek menüpontban.

A 2018. évi vezetőség tagjai a Vezetőség menüpontban láthatók.

Közgyűlési beszámoló

2017. 06. 13.

A 2017. május 18-án tartott közgyűlésen igen sok dolgot érintettünk. Szó esett többek között: a pénzügyek átalakításáról; az Animátor Tréning elindításáról. Ezen felül a Képzés főszervezői konkludálták a rendezvényüket, elmondták a tapasztalataikat és köszöntötték az ifjakat első közgyűlésükön. Majd a HÖK Rendezvényszervező Bizottságának regnáló és leköszönő elnökei megköszönték az animátorok féléves munkáját az eddigi egyetemi rendezvényeken, és hasonló lelkesedést kértek a következő félévre is. Továbbá beszéltek még a Gólyatábor és a Gólyanapok főszervezői. Előbbiek rövidebben, a közgyűlésen jelenlévő ifjak miatt, míg utóbbiak elmondták, hogy hol tartanak szervezési munkálataikban. A részletes beszámoló megtalálható a közgyűlés jegyzőkönvye a Szabályzatok, jegyzőkönyvek menüpontban. A közgyűlésen résztvevő animátorok annak végeztével elhagyták a Jedlik előadót, és a vizsgaidőszakra való készülés miatt haza felé vették az irányt.

Közgyűlés

2017. 05. 15.

2017. május 18-án (csütörtökön) 18:15-kor közgyűlést tartunk a Jedlik előadóban. (A kezdés a kari Énekkar koncertjének függvényében változhat. Csak akkor kezdünk, ha annak vége van.) Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlés időpontja 2017. május 18. 18:30. A következő témákról lesz szó: elmúlt és elkövetkezendő rendezvények vezetőségi beszámolói, pénzügyek megújulása, az Animátor Tréning beindítása és az Alapszabály módosítása.

Animátor hétvége beszámoló

2017. 03. 05.

2017. március 3-tól 5-ig megrendezésre került az idei év első Animátor hétvégéje. A megjelenő animátorok nagy lelkesedéssel várták az előre beharangozott szakmai programokat. Többek között voltak kommunikácóis készséget és csapatmunkát fejlesztő játékok; interaktív előadás konfliktus kezelésről; illetve összehívásra került a második Forum Animatorum, melynek témája a státusz- és tisztújítás időbeli nehézségei voltak. A Forum résztvevői arra jutottak, hogy az animátor év a februári státuszújító közgyűléstől a következő év státuszújításáig tartson (ennyi idejük van az animátoroknak a szükséges x-ek megszerzésére); továbbá, hogy a tanév elejei közgyűlések időpontja az adott szemeszterek kezdéséhez igazodjon; a veterán státusszal kapcsolatban az a döntés született, hogy a szintlépés szükséges legyen hozzá. Fontos, hogy itt csak előzetes egyeztetések történtek a témával kapcsolatosan, amire egy közgyűlésen nem lenne idő. Az előzetes döntések hivatalos megszavazása a következő közgyűlésre várható. Összességében a Vezetőség úgy érezte, hogy a résztvevő animátorok sok új tapasztalattal és kellemes emlékekkel intettek búcsut a Csobánkai Cserkészparknak

Közgyűlési beszámoló

2017. 03. 02.

A 2017. február 16-án tartott közgyűlés igen mozgalmas volt és sok dologról szó esett. Többek között a státuszújításról; ezen felül a 2017. évi Animátor Képzés szervezői elmondták, hogy hol tartanak a szervezésben; illetve az általános alelnök az adatvédelem előnyeiről és hátrányairól tartott egy összefoglaló előadást. Extraként a 2016-os év animátorai is megkapták díjaikat. Ezúton is gratulálunk nekik! A részletes beszámoló megtalálható a közgyűlés jegyzőkönvye a Szabályzatok, jegyzőkönyvek menüpontban. A gyűlés végeztével a résztvevő animátorok együtt elhagyták a Jedlik előadót, és kisebb csoportokban hazafelé vették az irányt.

Közgyűlés

2017. 02. 12.

2017. február 16-án 18:00-tól közgyűlést tartunk a Jedlik előadóban. Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlés időpontja 2017. február 16. 18:15 ugyanott. Többek között szóesik majd a státuszújításról, az elkövetkezendő félév rendezvényeiről, vezetőségi beszámolókról, Animátor hétvégéről és adatvédelemről.

Forum Animatorum

2016. 12. 02.

2016. november 30-án a frissen megválasztott 2017-es Animátor Vezetőség összehívta a Közösség történetének első Animátor Fórumát. A Fórum összehívásának célja az volt, hogy több olyan dolgot is meg tudjanak tárgyalni a Közösség tagjai, melyekre egyrészt közgyűlésen nem jut idő/nehezen koordinálható annyi ember esetén, másrészt elég fontosak és mélyek a Közösség sikeres szakmai munkájának szempontjából. A Fórum igen nagy érdeklődést, eredményes és mindenki számára hasznos vitát hozott. Az ottlévők egyetértettek abban, hogy több ilyen alkalomra is szüksége van a Közösségnek, ezért 2017-ben további Fórumok összehívása várható..

Közgyűlési beszámoló

2016. 11. 12.

A 2016. november 10-én tartott közgyűlés elfogadta az Alapszabály módosító indítványát, illetőleg a 2016. évi Gólyanapok és Gólyahétvége felelősei is megtartották beszámolójukat a saját rendezvényükről. A közgyűlésen a 2017. évi Animátor Vezetőség tagjai is megválasztásra kerültek. A 2017. évi Animátor Vezetőség tagjai a következők:

Elnök Bengery Zsuzsanna
Általános alelnök Hakkel Tamás
Képzés felelőse Klein Kristóf
Gólyatábor felelőse Dávid Dóra
Gólyanapok felelőse Grizner Gyula
Gólyahétvége felelőse Bús Flóra


A részletes beszámolók megtalálhatók a közgyűlés jegyzőkönvye a Szabályzatok, jegyzőkönyvek menüpontban. A jelenlévő animátorok a közgyűlés végeztével magára hagyták a Jedlik előadót, nem gondolva annak lelkivilágára.

Közgyűlés

2016. 11. 04.

2016. november 10-én közgyűlést tartunk 18:00-tól. Változatlan helyszín mellett, határzatképtelenség esetén a megismételt közgyűlés időpontja 2016. november 10. 18:15. A témák között szerepel az Alapszabály módosító indítványának megvitatása, az érintett Vezetőségi tagok beszámolói, illetve a 2017-es Animátor Vezetőség tagjainak megválasztása.

Közgyűlési beszámoló

2016. 08. 30.

A 2016. augusztus 28-án tartott közgyűlésen az elmúlt és elkövetkezendő rendezvényekkel kapcsolatos Vezetőségi beszámolók hangzottak el. A közgyűlésen beszéltek a 2016. évi  Gólyatábor szervezői a rendezvényük sikerességéről és tapasztalairól. Továbbá szót kapott az Egyetemi rendezvények felelőse is, aki összefoglalta az ősz során elkövetkezendő kis rendezvények listáját. A részletes beszámolók megtalálhatók a közgyűlés jegyzőkönvye a Szabályzatok, jegyzőkönyvek menüpontban. A közgyűlés végeztével a jelenlévő animátorok búcsút vettek egymástól, és valamennyien szívükben lelkesedéssel, jókedvvel és bizonyítási vággyal várták a Gólyanapokat.

Közgyűlés

2016. 08. 21.

2016. augusztus 28-án 16:15 órai kezdettel közgyűlést tartunk, majd ezt közvetlenül követi a Gólyanapok nagymegbeszélés. Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlés időpontja 2016. augusztus 28-án 16:30, mely a megjelentek számától függetlenül határozatképes. A napirendi pontokat is tartalmazó meghívót az Animátor listán már elküldtük.

Közgyűlési beszámoló

2016. 05. 13.

A 2016. május 11-én tartott közgyűlésen az adott vezetőségi tagok adtak tájékoztatást a hatáskörük alá tartozó rendezvényekről. A Képzés szervezői a lezajlott Animátor Képzés tapasztalatairól és eredményeiről, míg a Gólyatábor, Gólyanapok, Gólyahétvége szervezői a saját rendezvényeik szervezési állapotáról beszéltek. Ezen felüle az Egyetemi rendezvény felelős a félévben lezajlott Egyetemi rendezvények sikereiről és tapasztalatairól beszélt. A részletes beszámolók megtalálhatók a közgyűlés jegyzőkönvye a Szabályzatok, jegyzőkönyvek menüpontban. A közgyűlésen résztvevő animátorok szépen, egyetértésben és jókedvűen hagyták el a termet.

Közgyűlés

2016. 05. 06.

2016. május 11-én közgyűlést tartunk 18:00-tól. Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlés időpontja 2016. május 11. 18:15. A közgyűlésen az esedékes Vezetőségi beszámolók és az elsőként megrendezendő Animátor Gálaest lesznek a fő napirendi pontok.

Városismereti Vetélkedő

2016. 03. 08.

Idén február 24-én került megrendezésre karunkon a Városismereti Vetélkedő. A hűvös idővel dacolva keresztül kasul bejártuk a fővárost. Színdarabot gyártottunk, libikókáztunk, színes drazsékat egyensúlyoztunk kanálon. Eltévedtünk, nagyokat nevettünk, megtudtuk merre csavarodik a mozaik a 4-es metró alagútjában és a repülő busz rajzoló képességünket is próbára tehettük. Köszönjük az élvezetes szerda estét a szervezőknek és segítőiknek!

Közgyűlési beszámoló

2016. 03. 04.

A 2016. március 2-án megtartott közgyűlés elfogadta az Alapszabály módosító indítványát és érvénybe léptette az új Alapszabályt. A közgyűlés jegyzőkönvye a Szabályzatok, jegyzőkönyvek menüpontban olvasható.

Közgyűlés

2016. 02. 23.

2016. március 2-án 18 órától közgyűlést tartunk, melyen napirendi pontként szerepel az új Alapszabály megvitatása és határozathozatal annak elfogadásáról.

Az új Alapszabályról készített összefoglalónkat itt olvashatod el.

Tisztújító Közgyűlés

2015. 12. 15.

A 2015. december 15-i közgyűlésen a Közösség megválasztotta a 2016. évi Vezetőségi tagokat. A 2016. évi Animátor Vezetőség tagjai a következő emberek:
 

Elnök Csonka Gábor
Általános alelnök Naszlady Márton Bese
Képzés felelőse Mátyás Ádám
Gólyatábor felelőse Rudner Tamás
Gólyanapok felelőse Vigh József
Gólyahétvége felelőse Bengery Zsuzsanna
Egyetemi rendezvények felelőse Mészáros Kinga Jr.

 

Gólyatábor 2015

2015. 08. 17.

A 2014/15-ös tanév lezárásaként fergeteges hangulatú Gólyatáborra került sor 2015. június 27. - július 1. között Velencén. A két főszervező, Csonka Gábor és Tóth Noémi, egy igazi nyári lagzifesztiválra hívta a gólyákat. Idén először Karunk első éves MSc-s hallgatói is jelentkezhettek gólyaként a rendezvényre. Az időjárás is kegyes volt a táborozókhoz, így a sorversenyeken kívül volt lehetőség számoló háborúra, szabaduló szobára, paraszt paintballra illetve strandolásra is. Ezúton is köszönjük az animátoroknak a szervezést, a gólyáknak pedig a részvételt!

IrZen 2015

2015. 05. 10.

A nagy hagyományokkal büszkélkedő Irodalmi és Zenei Est nagy örömünkre idén is nagy sikert aratott. A zsűriben Dr. Csurgayné Ildikót, Dr. Garay Barnabást, Vágó Tündét és Egervári Csanádot köszönthettük. A zsűri értékelése szerint Marczel Márton kapta az 1. helyet, másodikként értékelte a 241-es doktoranduszi szoba művészeti produkciós irodát azaz Csány Gergelyt és Kovács Bertalant. 3. helyezést ért el Bajnok Balázs. A közönség szavazatai alapján Keresztes Konrád nyerte el a különdíjat. Nagyon színvonalas produkciót hallhattunk, láthattunk. Jövőre ismét várunk erre a nagyon szép rendezvényre.

A PI-Világnapja

2015. 04. 04.

Idén második alkalommal vehettek részt a kar hallgatói a PI-Világnapján egy kötetlen programokkal teli napon. Március 14-én az ITK-n logikai játékok, billentyűzet kirakó verseny, gépelés gyorsasági verseny, papírrepülő hajtogatás, Lan-Party és IQ teszt várta az érdeklődőket. A bátrabbak egy PI csillámtetkóval is gazdagabbak lettek. A nap végén pedig a Kódjátszma című filmet nézhették meg a résztvevők. A jó hangulatot emelte még a zene és a finom pizza.

Animátor Képzés

2015. 04. 03.

2015. máricus 6-án elkezdődött az idei év Animátor Képzése, melynek felelősei Pekli Borbála és Weigl Szonja.

Animátor Hétvége

2015. 04. 03.

2015. március 6. és 8. között tartottuk Csobánkán az évente megrendezett, búcsúzó és köszöntő animátor hétvégét. Első este az újonnan megválasztott Vén tagokat avattuk. Másnap lazább, ismerkedős játékokat, szituációkat rendeztünk, amelyek segítségével jobban megismerhették egymást a Közösség tagjai.

Közgyűlés

2015. 04. 03.

2015. február 18-án közgyűlést tartottunk, amelyen 42 aktív, 10 vén és 1 külsős tag vett részt. Napirendi pontok az alábbiak voltak: státuszújítás információi, éves rendezvények és pénzügyek ismertetése. 

A Közgyűlés előtt a vezetőség három határozatot fogalmazott meg. Ezeket a Közgyűlésen ismertettük, és a Közösség nem vétózta meg.

Tisztújító Közgyűlés

2015. 04. 03.

2014. november 25.-i közgyűlésen a közösség megválasztotta a 2015-ös évi vezetőségi tagokat.

Tisztújító Közgyűlés

2014. 03. 11.

2013. december 5-én lezajlott a tisztújító közgyűlés, ahol az éves beszámoló mellett a közösség megválasztotta a 2014-es év vezetőségi tagjait.

Közgyűlés

2014. 03. 11.

2014. március 11-én közgyulést tartottunk 44 animátor részvételével. A vezetoség az elnök vezényletével beszámolt az animátor hétvége tanulságairól, illetve megszavaztuk az aktuális alapszabály-módosításokat.

Animátor Közgyűlés

2013. 10. 21.

2013. október 21-én, 18:00-tól a Neumann teremben Közgyűlést tartunk. Ez után Gólyahétvége eligazítás lesz.

Animátor Közgyűlés

2013. 05. 24.

2013. május 24-én, 17:15-től a Simonyi teremben Közgyűlést tartottunk, ahol a vezetőség beszámolt a félév programjairól. Utána Gólyatáboros megbeszélés volt.

Választó Közgyűlés

2012. 11. 26.

2012. november 26-án Közgyűlést tartottunk, ahol sor került az új vezetőség megválasztására.

Animátor Közgyűlés

2011. 11. 30.

2011. november 30-án Animátor Közgyűlés tartottunk. A leköszönő vezetőség nevében az elnök foglalta össze az elmúlt egy évet. Ezután került sor az új vezetőség megválasztására.

Animátor Közgyűlés

2011. 02. 11.

2011. február 11-én Animátor Közgyűlés tartottunk. A leköszönő vezetőség nevében az elnök foglalta össze az elmúlt egy évet. Ezután került sor az Alapszabály módosítási kérelmek megszavazására, és az új vezetőség megválasztására.

Animátor Közgyűlés összehívása

2011. 02. 04.

2011. február 11-én 15:00 Animátor Közgyűlés helyszín: Neumann előadó. Témák: Alapszabály módosítás, új vezetőség választása.

Pázmány nap

2010. 10. 01.

2010. október 13-án Pázmány napi akadályverseny. Szervezz te is egy csapatot.

Közgyűlés összehívása

2010. 09. 08.

2010. szeptember 15-én, 17:00-tól Animátor Közgyűlés lesz a Neumann teremben. Minden animátor megjelenésére számítunk.

Közgyűlés összehívása

2010. 09. 07.

2010. szeptember 15-én, 17:00-tól Animátor Közgyűlés lesz a Neumann teremben. Minden animátor megjelenésére számítunk.

Animátor Logó

2010. 05. 21.

A 2010. május 21-i közgyűlésen megválasztásra került az animátor logó. A készítő Gelencsér András (Geli), gratulálunk a munkájához.